Horváth Péter az Óbudai Múzeum Gönczi Ferenc-díjas történész, muzeológusának előadása könyvtárunkban. Az 1956-os forradalommal kapcsolatban elsősorban azok az események, budapesti helyszínek jutnak az ember eszébe, amelyek az évtizedek elmúltával szimbólummá nemesedtek. Ezzel párhuzamosan az ettől eltérő színhelyek kevésbé nyerték el a hírműsorok érdeklődését és háttérbe szorulva kevesen ismerték történeteiket. Ilyen „háttérkerület” volt Óbuda és Békásmegyer is. Az 1956-os forradalom kitörésekor, Óbuda hamisítatlan munkás kerületnek számított 67 ezres lakosságával, számos gyárral a területén. 1956. október 23-án rendesen dolgozni mentek a kerület munkásai, mintha átlagos munkanap (kedd) lenne, de estére gyökeresen megváltozott a helyzet. A gyárakban leállt a munka és sztrájk kezdődött, elzavarták a gyárak élén álló, odairányított igazgatókat és többen csatlakoztak a belvárosban tüntetőkhöz. Az üzemekben ideiglenesen választott munkástanácsok alakultak, amelyeknek az elsődleges feladata a munkásirányítás megszervezése, másfelől pedig a gyár tárgyi és anyagi értékeinek a megőrzése volt. A támadások, atrocitások csak a kommunista rendszer által a gyárakba küldött belügyi besúgókat, párttitkárokat és az egyenruhát gyorsan civilre cserélő ávósokat érték.

Eleinte a komoly harcok elkerülték Óbudát, ám ez nem jelentette azt, hogy az emberek mindennapjai ne változtak volna meg gyökeresen. Bezártak az iskolák, óvodák, leállt a tömegközlekedés, az ellátás akadozott. A budapesti felkelőknek nagy segítséget jelentett a Német Vöröskereszt, amely 20 teherautót, 3 orvost és 20 ápolónőt küldött a fővárosban, központjuk az akkor üresen álló Orvossegédképző Intézet épületében volt, a San Marco utcában.

November 4-én megindult az újabb szovjet katonai invázió. A szovjet katonák Budapest központi részeit hamar elfoglalták, a főváros külső területein azonban kitartottak a felkelők. Óbudán intenzív összecsapások zajlottak az Árpád híd lábánál, a Hajógyár, a Fő tér és a Laktanya utca körzetében. A szovjet intervenció hírére az óbudai felkelők a Kiscelli kastély környékén foglaltak harcállást a Bécsi úton felvonuló szovjet csapatokkal szemben, akik november 7. reggeléig kitartottak. A forradalom leverése után azonnal megkezdődött a véres megtorlás, bosszúállás, így Óbudáról is sok felkelőt hurcoltak el, majd végeztek ki.

Az Óbudai Múzeum történésze, Horváth Péter az előadásán bemutatja a III. kerületben végbement, forradalomhoz kötődő gondolatokat, eseményeket és tevékenységet, illetve az óbudaiak és békásmegyeriek kerületen kívüli tetteit és szerepét, valamint a megtorlás gépezetét, áldozatait.